31

"Szerelem. Ahogy a szél meglebbenti a függönyt. Nem a függöny, nem a szél. A lebbenés."
(Fodor Ákos)


-Hiányzol.
-Itt vagyok.
-Akkor is hiányzol.
-Mármint, hogy? ...vagy nem tudom...
-Hiányzol. Fáradt vagy, nem vagy boldog, teli van a tököd mindennel. Megint rossz minden. Én sokat örülök, és sok mindennek, de neked mindig rossz kedved van. Haragszol rám apróságokért, és menten felkapod a vizet mindenen. Ha itthon vagyok az a baj, ha a dolgomat végzem, meg az. Ha a színházban vagyok, az zavar, ha sokáig dolgozom, azzal van gond, ha pedig nem csinálok semmit, az dühít fel. Tudom, hogy nehéz, és hogy az sem vigasztal, hogy nekem is az. Csak nem tudom, hogyan tehetném jobbá a dolgokat. Szeretnélek megölelni, elhúzódsz, vagy dacból nem bújsz ide. Aztán megbántasz. És utána már odabújsz. Vagy van, hogy magadtól is, de általában olyankor, amikor valamiért pont nem jó, vagy nem lehet.
-Jó, tudom.
-Beszéljük meg. Oldjuk meg.
-Sajnálom.
-Miért van ez?
-Nem tudom.
-Az nem valódi válasz. Valami oka biztosan van.
-De én nem tudom. Gondolkozom rajta, és akkor sem értem. Azt tudom, hogy nehéz most neked is... Delikvens. Így hívnak mostanában igaz? Azaz... majd akkor így fognak. És már nem élsz majd. És én?
-Nem tudom. Nem mertem megkérdezni.
-Igazán nem tudsz semmit rólunk?
-Lesz egy fiunk.
-Az jó, és lányunk is lesz, ahogy tervezzük?
-Azt nem tudom.
-Hogyhogy? És legalább tudod a fiú nevét.
-Csak a becenevét. Pancser.
-Hát... nem egy bizalomgerjesztő név.
-Csak egy kormányt irányít. Végül is, elég sokra viszi.
-És ettől pancser?
-Nem, azt hiszem azért, mert komolyan is gondolja. Őszintén. De ezért követik olyan sokan. Akár vakon is.
-És akkor te minek kellesz oda?
-Vigyázni rá, és segíteni. De most már csak egy kicsit kellek.
-Veled megyek.
-Azzal csak te is veszélyben lennél.
-Nem érdekel. Ehhez nekem is jogom van, és teljesen kihagytok belőle. Ráadásul a tudásommal segíthetek is.
-Igazad van. Én mégis féltelek.
-Én is téged. Minden egyes alkalommal, amikor elindulsz hozzájuk, és egész végig amíg oda vagy, rettegek hogy soha többé nem látlak. Aztán megérkezel. Minden este, de nem tudom, közben mennyi időt töltesz odaát. Most meg a lábad. Féltelek. Azt érzem, nélkülem öregszel, pedig éppen ez az, amit együtt szeretnénk. Ott vagy és én nem lehetek veled. És ott a fiunk. És egy jövő, amire vigyáznod kell. A kettőnk jövője. És én eljátszom, hogy értem, és persze bízom benned, és teszem itthon amire kérsz, de félek, érted? És nem értem. És érteni akarom. És ott lenni. És segíteni. Eleinte féltem. Azaz nem. Most is félek. De melletted a helyem, neked pedig mellettem.
-Ez a baj.
-Nem tudom. Ez is.
-Gondolkozunk rajta még egy kicsit, és aztán kitaláljuk, és megoldjuk, jó?
-Ühüm.
-Ide bújsz?
-Ühüm.
-Jó éjszakát!
-Jó éjt!
-Dömdödöm!
-Dömdödöm.